Hosszú évek munkájának eredményeként újra teljes vonalon jár az M3-as metró Budapesten. A munkálatokból a KÉSZ Csoport is kivette a részét, kollégáink 9 megálló megújulásában vettek részt, az állomásokon megjelenő fémlemez burkolatok tervezőjeként, gyártójaként és kivitelezőjeként.
A több, mint öt évig tartó metrófelújítás első 3 állomásán, a Semmelweis Klinikák, Corvin-negyed, illetve Kálvin téri megállóhelyeken a KÉSZ Metaltech Kft. által gyártott és felszerelt burkolatok adtak új életet a tereknek, melyek a speciális elvárások és körülmények miatt nagy mérnöki kihívást jelentettek. Több mint 3.000 m2 ritkán látható ernyőszerkezetet, és több mint 1.800 m2 kábeltakaró burkolatot építettünk be.
Az állomások peronjainak, utasforgalmi tereinek, lejtaknáinak és aluljáróinak burkolását speciális, kimondottan az M3 metróra gyártott fém burkolatokkal végeztük. Emellett számos új, korábban még nem használt megoldást is használtunk: a falburkolatokat az országban először, bevonatos, antigraffity réteggel láttuk el, a Klinikák és Kálvin téri állomásokon pedig egyedi, csak ezeken a helyeken fellelhető álmennyezeti megoldások készültek.
A felújítás középső szakaszának következő üteménél a fémlemez burkolatok és azok háttérszerkezeteinek tervezését a bim.GROUP Kft. végezte, míg gyártásukat és szerelésüket a KÉSZ Metaltech Kft. kivitelezte. Ennek eredményeként a Nyugati pályaudvar, az Arany János utca, a Deák Ferenc tér és a Ferenciek tere állomásai is kollégáink szakértelmét és gondosságát hordozzák.
Az utolsó szakaszban, vagyis a Nagyvárad téri és Lehel téri megállók felújításánál is mi feleltünk a belső fémlemez burkolatok, az álmennyezetek és kábeltakaró burkolatok tervezéséért, gyártásáért és szereléséért.
Büszkék vagyunk rá, hogy ebben a remek projektben a KÉSZ Metaltech is részt vehetett, mely során összesen több, mint 36.000 m2 fém burkolatot helyeztünk fel az állomásokon.