A KÉSZ Metaltech a több mint négy évtizede alapított KÉSZ Csoport tagja, mely mára már a hazai és nemzetközi piac sokoldalú, rendkívül széles portfólióval rendelkező, építőipari fókuszú, innovatív, a fenntarthatóságot kiemelt helyen kezelő vállalatcsoportja. Maga a KÉSZ Metaltech Kft. 2020-ban az Építészeti Termékgyártó Központból alakult újjá, magával hozva annak több mint 30 éves tapasztalatát, majd 2023-tól két stratégiai partnerével, a KÉSZ Ipari Gyártó Kft-vel és a Baumetall Design Kft-vel közös ernyőmárkaként folytatja tevékenységét. A három vállalat immár közösen, a KÉSZ Metaltech márka égisze alatt nyújt minden ügyféligényt kielégítő, magas minőségű szolgáltatást az acélszerkezetek, épületburkolatok, valamint a megújuló energiához kapcsolódó építészeti megoldások terén a tervezés, gyártás, termékértékesítés és kivitelezés értéklánc egészén.
Mérnökeink és szerelő munkatársaink precizitása, kreativitása és szenvedélye ikonikus alkotásokban ölt testet, de az átadásig vezető út is biztosan alapokon nyugszik, hiszen saját erőforrásainkra építhetünk mindig! A BIM módszertan áthatja tevékenységünk minden elemét, gyártástervezésünket mesterséges intelligenciával támogatjuk, a régióban egyedülálló kapacitással rendelkezünk a kecskeméti acélszerkezet-gyártó központunkban, valamint számos, világszínvonalú építészeti homlokzatburkolati termék megmunkálását és kizárólagos forgalmazását is ellátjuk.
Csapatunk már számtalanszor bizonyított a legnagyobb magasépítési acélszerkezet munkákon, ahol határidőre az elvárt minőségben végeztük el a feladatot. Nagy tapasztalattal rendelkezünk, ezért pontosan tudjuk, hogy hogyan kell az egész folyamatot végigvinni, a gyártmánytervezéstől a kivitelezésig és a szerelésig. Emellett a tervezéstől a szerelésig ismerjük a homlokzatburkolási folyamatot. Általunk forgalmazott vagy gyártott termékek, tapasztalt csapat, saját gépek - ezzel garantáljuk, hogy az optimális megoldást nyújtsuk megrendelőinknek. Mindezek mellett üzemünk CNC megmunkáló központjával anyagfüggetlenül tudunk lemezt megmunkálni akár extrém nagy felületek esetében is.
Első benyomás nem csak egy épület esetében nagyon fontos. Ahogy meglátjuk már kialakul bennünk egy érzet. Ehhez a pozitív érzéshez, kezdéshez járulunk mi hozzá. Olyan egyedi stílust adunk az épületnek, amely nemcsak egyedülálló, hanem minőségében is a nyugat-európai színvonalat hozza. Az általunk forgalmazott, gyártott, vagy éppen megmunkált homlokzatburkolatok a nemzetközi piacon számos jellegzetes épületet öltöztettek fel – nem véletlenül jegyzik ezeket a termékeinket Európa-szerte a csúcskategóriás márkák között.
Az eddig megvalósított változatos projektjeink bizonyítják, hogy kollegáink naprakész tudására építve a lehető legjobb megoldásokat szállítjuk partnereink részére.